Cameron Highlands teaültetvényei – Malajzia 7. nap

A dzsungelt elhagyva, hetedik nap reggeli után a következő megállót Cameron Highlands-et céloztuk be. Az 1200-1500 méter közötti fennsík/dombság Sir William Cameron brit kormányzóról kapta a nevét, aki 1885-ben rajzolta fel a terültet a térképre. A földrajzi adottságoknak, magasságnak köszönhetően az átlaghőmérséklet 18-20 fok körül van és ritkán megy 25 fok fölé, így tökéletes pihenőhely volt az angolok számára, akik elég rosszul viselték a 35+ fokos trópusi klímát.

A Malajziában kifejezetten hidegnek számító klíma nem csak a pihenni vágyó angol nemesek fehér testének kedvezett, hanem úgy tűnt, hogy az általuk kedvelt élvezeti cikkek termesztésének is, így hamarosan teszt jelleggel elindítottak pár tea- és kávéültetvényt. A tea nagyon bejött, így a dzsungelen keresztülvágott ösvény helyére 1928-31 között megépítették az első hegyi utat, ami kihívás volt rendesen, az időjárás, eső mellett, az akkoriban nagyjából kezelhetetlen malária is rendesen szedte áldozatait az építőmunkások közül.

300 km szerpentinezés után már egészen közel voltunk a célállomáshoz, amikor kedves guide-unk bemondta, hogy van nem messze egy nagyon tuti vízesés, ami simán megér 1 óra kitérőt. Hát jó, toljuk, egyszer vagyunk itt, a szállás megvár. Egy mellékútra lekanyarodva (később kiderült, hogy ez a főút Kuala Lumpur és Cameron Highlands között, valószínűleg ezt építették az angolok) húsz km-en keresztül folyamatos hajtűkanyarok csapattunk, sportosra véve a figurát.

A Lata Iskandar vízesés felé tekerve a kanyarokban Orang Asli bennszülöttek árulták a portékáikat, gyümölcsöket, duriant. A turista buszok közelsége ellenére ők ma is civilizációtól elszigetelve fa/bambusz kunyhókban villany, víz stb nélkül élnek. A vízeséshez érve, erősen éhesen, a gyomorforgató szerpentinezés után éppen kezdődő esőben nem tudtunk örülni annyira a látványnak, így pár esőkabátos fotó és gyors körülnézés után beültünk, talán egész utazásunk alatt, a leglepattantabb, legkoszosabb kisbüfébe bepróbálni a kaját. A vasgyomrúak is csak piszkálták a kaját, de az éhség nagy úr, a fele azért elfogyott.

Újabb óra szerpentinezés következett, most már félig-teli gyomorral és egyszercsak az egyik kanyarban bevillant, amiért jöttünk. Befigyelt az első teaültetvény és már zárás előtt, de még éppen nyitva a teakóstoló rész. Az élmény, látvány kárpótolt az elmúlt órák viszontagságai után. Az ültetvények fölé nyúló teraszról pazar kilátás, a teabokrok által borított tömör zöld dombok textúrája pedig semmihez sem hasonlítható, amit eddig láttunk. Élőben és fotón is szinte mesterségesnek, CGI-nek tűnt, de jó értelemben.

A Cameron Valley ültetvényen eltöltött rövid teakóstoló után negyed órával begördültünk a szállodába és rögtön kaja után néztünk a környéken, mert az útszéli cuccal azért senki sem volt igazán kibékülve. Mr.Siva egy Steamboat éttermet javasol (bár már tartunk kicsit az étteremajánlóitól), amiről mi elsőre azt hisszük, hogy egy gőzösből kialakított étteremhajón fogjuk elkölteni vacsoránkat, de a következő másodpercben rájövünk, hogy itt olyan tuti nem lesz, hiszen 1500 méteren vagyunk a hegyekben és folyó sincs a közelben:). Hamar kiderül, hogy a helyi specialitás a steamboat, vagyis maga az étel vagyis az elkészítési módja. Minden második étterem a Steamboat Restaurant nevet viselte, így 50 méteren belül kettő közül is választhattunk.

Mi a Steamboat?

Ismertebb „kínai” nevén hot-pot, vagyis „forró fazék”, sőt viccesen kínai fondünek is hívják, Malajziában pedig steamboat a hivatalos neve. Egy Kínából származó étkezési forma, mely mára a teljes délkelet-ázsiai régióban elterjedt. Amikor leadjuk a rendelést a pincérnek még fogalmunk sincs mi fog érkezni, de már csillagokat látunk, így rábökünk az első kettőre, hogy ezekből kérünk összesen 10 adagot. Először egy kis rezsószerű melegítő készség érkezik a nagy kerek asztal közepére, utána pedig 10-15 féle nagyrészt ismeretlennek tűnő nyersanyag, de tényleg nyersen. Nyers zöldségek, nyers gomba, tészta, aztán a nyers húsok, rákok, halak, nyers tojások illetve szintén nyers húsból gyúrt különböző gombócok. Illetve kis tálkákban már látványra is atomcsípősnek kinéző mártogatós szószok. Akármilyen éhesek vagyunk, hozzányúlni sem merünk, csak szagolgatjuk, meg fotózzuk távolról furcsaságokat.

Aztán végre megérkezik a megfejtés: pincérünk belobbantja a rezsó lángját és rákerül egy fém kondérban, a konyhában már felforralt, rotyogó levesféleség. A kondér belül két részre van osztva: az egyikben zöld, a másikban pirosas alaplé. Az egyik nagyon csípős, a másik még jobban. A pincér elégedetten távozik otthagyva minket az asztal közepén a lángok felett rotyogó lével és a körépakolt nyers alapanyagokkal. Kiderül, hogy az ő feladata itt valóban véget is ért, mert a steamboatot a vendégeknek kell elkészíteniük maguknak.

Félnapos éhezés után itt már nem torpanunk meg, első körben repülnek a fazékba a számításaink szerint több főzést igénylő húsok, halak, aztán 5 perc múlva a zöldségek és amikor a húsok már ehetőnek tűnnek, akkor a végén pár percre a tészta. Megoldottuk. Szürcsölve lapátoljuk a gyanús kajákat, vannak köztük egészen jó cuccok, meg kevésbé népszerű elemek is, de a rettenet adagot 80%-ban elpusztítjuk azért az este végére.

HALAL food

A steamboat mellett még egy kis kitérő. Malajzia lakosságának 60+%-a az iszlám vallást gyakorolja és most Cameron Highlandsen is muszlimok lakta területen járunk, így sem az éttermekben, sem a szállodákban nem találunk alkoholt az itallapon. Sört is csak egy turisták által látogatott boltban lehet beszerezni a városka főutcájában.

Magyar turisták által szívesen fotózott tábla az éttermek fölé kilógatott HALAL food feliratú tábla. Természetesen szó sincs arról, hogy az étterem mérgező ételt szolgálna fel és ezt még táblán is hirdetnék. A muszlimok a halal kifejezést (megengedett, szabad dolog) használják az élet minden területén annak megkülönböztetésére, hogy valami – nemcsak étel vagy ital – megengedett-e az iszlám szerint. Ételek esetében, pedig nem csak a nyersanyagot, hanem a feldolgozási módot is jelöli. Leginkább a kóserrel lehetne párhuzamot vonni, de a hasonlóságok mellett, különbségek is vannak.

BOH teaültetvény és teagyár @ Cameron Highlands

Reggeli után két kisebb teafölddel kezdtünk, ahova csak 10-10 perces fotózásra kanyarodtunk be, de a délelőtti cél a BOH teaültetvényt volt. A BOH több szempontból is legnek számít:

• a legrégebbi 1929-ben alapított ültetvény,
• Malajzia jelenlegi legnagyobb feketetea manufaktúrája (1200 hektáron évente 4 millió kg tea készül, ami 2 milliárd csésze teának felel meg)
• a közelben a legmagasabb hegyen fekszik, ahova olyan szűk, sokszor egy sávra szűkülő szerpentin visz fel, ahova normál méretű turistabuszok nem tudnak felmenni
• itt lehet gyárlátogatáson belesni, hogyan készül a tea

Viszont a kilátóig felmászva meg kellett állapítanunk, hogy látványban, az érkezés napján lecsekkolt Cameron Valley viszi a pálmát, hiába a legfelkapottabb, legismertebb a Boh, ha csak egyre ültetvényre van idő, akkor inkább a Cameron Valley.

Leereszkedve a hegytetőről, a gyárlátogatást is lenyomtuk, éppen a büfében a teakostló résznél tartottunk, amikor kíméletlenül leszakadt az eső és 1,5-2 óra múlva sem akarta igazán abbahagyni. Ez a nap hátralévő részére is rányomta a bélyegét.  A szakadó eső miatt ugrott a húsevő virágos dzsungeltúra, a helyette kisbusszal bejárt eperfarmok, méh farmok, kaktuszfarmok pedig nem váltották be az azokhoz fűzött reményeket. Sőt a szomszéd kisvárosban beharangozott éjszakai piac is csalódás volt, így muszáj volt egy masszív esti steamboat zabálással helyrebillenteni a napot.

Orángután sziget

Másnap reggel indultunk a következő állomás Penan-szigete felé Georgetown-ba, de 250-300 km-es buszozásba beiktattunk egy hosszabb megállót. Kb. félúton a Bukit Merah tó közepén található kis szigeten egy orangután rezervátumot alakítottak ki. A sziget 40 percenként induló hajóval közelíthető meg, az orangután sziget különlegessége pedig, hogy itt mi, a látogatók vagyunk ketrecben és a majmok szabadon rohangálhatnak. A kikötés után egy 200-250 méter hosszú ketrec-folyosóban sétálhatunk be a sziget közepéig és ha szerencsénk van, akkor a lakók nagy részével találkozhatunk is. Oké, hogy a majmok az emberre is veszélyesek, de folyosó hármas védelme kicsit túlzásnak tűnt. A folyosón az első pár lépés megtétele olyannak tűnt, mintha a Jurassic Parkban lettünk volna és azt várjuk mikor jelenik meg a T-Rex az ebédre szánt kecske belógatása után.

8/18 nap. folyt. köv. hamarosan. Tovább Penang-ra.