Naruto örvényei és az Iya-völgy függőhídja – Japán roadtrip 7. nap

Hajnalban elköltjük második, a szomszéd szoba tatamiján felszolgált vegán reggelinket is, majd a kolostorból kicsekkolva leadjuk papucsunkat és elköszönünk a szerzetesektől. Koyasan szerpentinjein leveretünk az autópályára és kevésbé turistás vidék felé vesszük az irányt. Olyan helyre megyünk amerre az amúgy fejlett és sűrű japán vasúthálózattal is nagyon körülményes lenne eljutni. Az úticél: Shikoku, azom belül is Tokushima tartomány.

Mini földrajzi kitekintés, Shikoku helye a mátrixban: Japán összesen 6852 (!!!) szigetből áll, amelyek nagyrésze lakatlan, csak 430-on találunk állandó lakókat. A látszólag egy nagy központi sziget, viszont csak látszólag egy. A térképen legfeljebb csak a legészakibb Hokkaido különül el, a másik három szinte összeér, pedig különálló, igaz hidakkal összekapcsolt szigetektkről van szó. Japán négy fő szigete, terület szerint csökkenő sorrendben: Honshu, Hokkaido, Kyushu és Shikoku.
Szóval Shikoku a legkisebb és Japán legritkábban lakott szigete a négy nagy közül.

Koyasanból indulunk, Oszaka, Kobe tengerparti szakaszainak érintésével felhajtunk az Awaji-szigetre, ennek Tokushima felőli oldalán található mai első úticélunk a Naruto-híd (kb. 190 km), a szállásunk pedig már a hegyek között az Iya-völgyben lesz (+ 130 km). Távolságban nem sok (kb. 320 km-es napi szakasz), de az utak miatt kb. 5 óra vezetés vár ránk ma a teljes, kitérőkkel együtt kb. 1000 km-es első autós körből:

Naruto-híd és az ár-apály örvények

A kb. 1600 méter hosszú Naruto függőhíd (vagy ahogy a helyiek hívják Onaruto) köti össze Awaji és Shikoku szigetei közti tengerszorost, ahol a híd alján végigfutó üvegpallókról vagy sétahajókról egy érdekes természeti jelenséget figyelhetünk meg, ha jó időzítéssel érkezünk.

A belső tenger és az Atlanti-óceán a Naruto-híd alatt találkoznak és ár-apálykor a vízszint emelkedés miatt a szorosban nagyon erős áramlatok alakulnak ki, amelyek hatalmas, olykor 20 méter átmérőjű és 2-3 mély örvény-tölcséreket alakítanak ki. Apály-dagály és így az örvények is naponta kétszer tekinthetőek meg és egy-egy szűk 45 perces időtartamban teljesednek ki, így az időzítés nagyon fontos. Egy online előrejelző naptár szerint belőhetjük a kb. időpontot (timetable helyet tidetable), de ez minden nap 50-60 perccel arrébb tolódik, így fontos a konkrét dátum is. A forgalom is kisebb kitérő miatt nagyjából az időintervallum végére értünk oda, így látni véltünk egy-egy kisebb örvényt, de azokat akár az örvénynéző sétahajók is kelthették. Sajnos az interneten található, illetve a helyszíneken kifüggesztett fotókon látható félelmetes méretű tölcséreket nem sikerült megtapasztalni, de a híd környéke ennek ellenére egy kellemes megálló. A híd alján lévő üveg pallókon ki lehet sétálni majdnem a szoros harmadáig, illetve érdemes felmenni a kilátóba is, amely körül éppen sasok köröztek.

Garden Eel Cafe & Gallery

A Naruro hídtól kb. 15 km-re egy kicsit lepukkant egyutcás településen sikerült Foursquare ajánlással megcsípnünk az egyik legérdekesebb ebéd-helyszínűnket. A kb. 30 környékbeli étterem közül a 8. helyen ajánlották és pont útba is esett, így lekanyarodtunk a kisvárosba. A főút mellett álló rozoga épület inkább autószerelő műhelynek nézett ki kívülről és mint a japán éttermek esetében kívülről nem lehetett belátni, de már annyira éhesek voltunk, hogy bevállaltuk a benyitást.

Egy kicsit káoszos, de tiszta konyhapult mögött a hozzánk hasonlóan meglepett, de mosolyogva köszöntő arc, aki, mint később kiderül egyszemélyben a tulajdonos, a séf és a pincér is. A kis kávézó / büfé pedig egyben galéria is, ahol a saját és haverjai fotóit és festményeit szokta kiállítani. Mivel erre a helyre turista véletlenül sem téved be, így rögtön meg is ragadja az alkalmat, hogy lefotózhasson minket és hozzájárulásunkkal kiposztoljon a hely FB oldalára.

Bent egyébként összesen két asztal. Az egyiknél két helyi arc, a másikhoz leülünk mi. Választék elég konkrét: csirke curry rizzsel, a választási lehetőség pedig csak arra korlátozódik, hogy kicsi vagy nagy adagot kérünk. De jól van ez így, legalább nagy valószínűséggel frissen készült a mai menü.

A kaja egyszerű, de teljesen korrekt, ár/értékben is rendben van (750 yen a nagy adag). A curry után pedig hozzáértő filter kávé készül V60-assal. Élmény volt, megérte a benyitás.

Iya völgy

A Tokushima Express autóúton haladunk tempósan nyugatnak (forgalom tekintetében olyan, mintha nem is Japánban lennénk, hanem mintha az M6-oson mennék Pécsre, majdnem üres) majd Miyoshinál lekanyarodunk délre és az utolsó 30-40 km-t a folyó völgyében felfelé kanyarogva tesszük meg, párszor keresztezve is azt.
Ma esti szállásunkat egy két utcából álló kis erdőszéli településen foglaltuk a hegyek között, kb. 500 méterre a Kazurabashi függőhídtól, amit mindenképpen szerettünk volna ellenőrizni. Sötétedés előtt másfél órára sikerült az úticélhoz érkezni, így a szállás helyett gyorsan a híddal kezdtünk.

Iya Kazurabashi függőhíd

A XII. században függőhidak építése volt a leghatékonyabb megoldás, hogy akár embereket, akár árut juttassanak át az Iya folyó egyik oldaláról a másikra. A függőhidakat pedig a környék erdőiben talált liánokból fonták, állítólag kiwi liánokból. A liánokból készített hidak nagy előny volt, hogy a környéken dúló gerillaharcok során robbantás nélkül is könnyű volt elvágni az utat az ellenség elől. Akkoriban összesen 13 ilyen indákból szőtt függőhíd épült a völgy felett, mára összesen csak 3 maradt meg, amelyeket azért alig láthatóan, de drótkötelekkel megerősítettek.

Ahova éppen megérkeztünk az a legnagyobb és legnépszerűbb ilyen függőhíd az Iya Kazurabashi. 45 méteres fesztávval ível át át 15 méter magasan az Iya folyó hömpölygő vadvize felett. A vadregényes híd remek díszletként szolgálna bármilyen dzsungelharcos filmben. Az egyszeri átkelésre jogosító jegy ára 550 yen (1400 Ft). A 2 méter széles híd egyirányú, mert sokan a “korlátra” gyógyulva próbálnak átsétálni, mert már pár ember alatt is van kilengése, illetve a deszkák között van akkora rés, hogyha valaki mellélép, akkor ha nem is darálja be az alatta 15 méterre kavargó vadvíz, de combtőig beragadhat, ami azért kellemetlen. Egyébként nem para átsétálni.

Miután a hídon elkészítettük a kellő mennyiségű szelfit, videó, instagram contentet, kis kerülőúton lesétáltunk a folyómederhez, ahol a sziklákra kapaszkodva majdnem a folyó közepéig be lehet sétálni és további remek fotókat lehetett lőni.

Visszafelé egy kis büfé mellett sétáltunk el, ahol hurkapálcákra húzott halakat (pisztráng?) sütöttek faszénen. Japán Szilvásvárad vagy mi. Hasonló folyómenti halsütögetésbe még többször belefutottunk utunk során.

Szállás: Iya Kanko Ryokan

Lassan besötétedett, úgyhogy megkerestünk a szállást, ami a két utcás településen nem volt nagy kihívás. Ez volt a bő két hetes utunk alatt az egyik legolcsóbb (Y8000 ~ 20e Ft/szoba 2 főre) és leglepattantabb szállása (Iya Kanko Ryokan). Egy idős néni üzemeltette, az épületbe a földszinti konyhán keresztül lehetett bejutni (ahol egyébként a függőhíd nem is olyan kicsi makettje is befigyelt), majd létra meredekségű lépcsőkön (természetesen helyi csúszkálós papucsban) lehetett megközelíteni az első, illetve második emeleteket, ahova élmény volt felküzdeni magunkat a gurulós bőröndökkel. Az amúgy mintaszerű Japánban a top10 legrosszabb dolog között van, hogy a legtöbb étteremben, hotelben, közintézményben szabad dohányozni és dohányoznak is. Így alakult, hogy egész nagy, de dohányzó szobát kaptunk, ahol nemdohányzóként bő 10 percig bírtuk a falakból, padlószőnyegből áradó bűzt, majd mentünk panaszkodni, a se angolul, se magyarul nem beszélő néninek, hogy nemdohányzó szobába szeretnénk átköltözni. Egész gyorsan sikerült megoldani. Kaptunk egy fele akkora, de tiszta levegőjű szobát. Ágyak helyett a kolostorhoz hasonlóan a földre ágyaztak – tradicionális ryokan style – a pici, de tiszta közös fürdő/wc pedig hostel-szerűen kint volt a folyosón. Nem a legszuperebb szállás volt, de egy átutazós éjszakára simán megfelelt és Japán ár/érték viszonylatban rendben volt.

Hotpot

A japán konyha remek és egészséges, így az utazás során gondosan figyeltünk arra, hogy egyetlen étkezés se maradjon ki:) és zacskós levesek, extrudált kenyér és kekszek helyett a körülményekhez képest azért mindig adjuk meg a módját, hiszen helyi konyha megtapasztalása, legalább akkora élmény, mint maga az utazás.  Na most itt voltunk sötétedés után az isten háta mögött a hegyek között egy pár lelket számláló településen, ahol se étterem, se büfé, az egyetlen bolt pedig már bezárt, sőt közvilágítás sem volt. Itt bántuk meg utólag, hogy nem vállaltuk be a hurkapálcás pisztrángot a függőhíd közelében.
Elautóztunk a sötétben egy kb. 10 km-re lévő szállodához, aminek az étterme 110%-on volt és esélyünk nem volt leülni, majd még 5-6 km és egy másik elég fura hotel éttermében sikerült asztalt kapnunk 30 perccel az étterem zárása előtt. Rajtunk kívül már csak egy asztalnál ültek. A japán írásjeles étlapról ár alapján rámutattunk pár dologra. Hozzám egy korrekt marhahúsleves alapanyagai érkeztek, csak éppen nyersen. Japán hotpot. Nyers zöldségek, nyers marhahús és egy nyers tojás és persze a mindenhez kötelező köret a rizs, amit szerencsére már megfőztek. Kiderült a levest magamnak kell megfőznöm az asztalnál egy gyertya (!!!) lángjánál, de meglepetésemre remekül sikerült (legtöbb hotpot helyen legalább egy borszeszégőt vagy főzőlapot hoznak, de a gyertya is működött) . Vacsora pipa, visszanavigálás a szállásra.

Manoken piss – pisilő szobor

Másnap reggeli, korai indulás, tovább folytatjuk az autós roadtrippet Japán turisták által kevésbé ismert területein. Mai úticél Naoshima művész szigete, illetve Japán Velencéje: Kurashiki. Egy alternatív, masszívan szerpentines útvonalon megyünk vissza az autóút felé, de nem véletlenül, mert szeretnénk útbaejteni a brüsszeli pisilő szobor (Manneken Pis) légvonalban 9500 km-re pisilő párját. Igen, az Iya völgyet körülölelő 2000 méteres hegyek között kanyargó szerpentin egyik hajtűkanyarjában egy 200 méter magas sziklafal peremén is végzi a dolgát egy tériszonyt nem ismerő Manneken pis. Az úton kb. 3 motoros és 2 autó jön szembe, de a szobornál pont egy japán TV stáb forgat, akik minket is megkérnek, hogy szakértsünk pár mondatot, hogy miért jöttünk Japánba, mit keresünk pont is.