Nikko és környéke látnivalók

Utsunomiya-ból reggeli után átgurulunk a kb. 45 km-re lévő Nikko-ba frissen szerzett dumb and dumberes járgányunkkal a Honda N-Box-szal. Nikkoban 3 napot, 2 éjszakát maradunk. Okt. 29. hideg van és reggel óta szakad az eső. Beköszönünk a szállásunkra, még nem tudunk becsekkolni a szobába, így elindulunk ebédet keresni a városba.

Nikko Coffee

Online értékelések alapján Nikko legjobb kávézója, ahol enni is lehet, ráadásul alig 10 percre volt gyalog a szállásunktól, így tökéletes menedéknek tűnt a szűnni nem akaró eső elől. Amikor odaértünk és benyitottunk, azzal a lendülettel ki is tessékeltek minket, hogy leszünk szívesek az utcán várakozni, amíg szabadul fel hely. Nem bunkóság, szintén az összetett japán etikett része, amit esőben is betartanak illetve, betartatnak, így az első pillanatban reflexszerűen majdnem előtörő magyaros hőzöngést lenyelve kint várakoztunk 8-10 percet mire végre fizetett valaki. A szabály magyarázata nagyon egyszerű: japánban minden kicsi, az éttermek is és senkinek sem esik jól úgy enni, hogy közben 8-10 éhes szempár bámulja, hogy mikor kéri már a számlát, minek rendel még egy kávét is, a fene a dolgát. Azt pedig csal a másfél órás ebéd elköltése után kifelé vettük észre, hogy milyen szerencsések voltuk a korai ebéddel, érkezéssel, mivel kifelé menet láttuk, hogy már az összes kinti szék megtelt és 10-12-en várakoztak, ami az utolsók esetében akár egy óra várakozást is jelenthetett éhesen, az esőben az eresz alatt fagyoskodva, mert meleg sem volt, talán, ha 10 fok.
Az ebéd, a kiszolgálás, a látvány, a hely atmoszférája, minden elemében hibátlan volt. A főételek választéka a különböző galett(ek)-re korlátozódott, azok viszont nagyon jól voltak elkészítve. (Galette: hajdinalisztből készült sós palacsinta / tortilla szerű képződmény, amit különböző dolgokkal töltenek meg). A klasszik spenótos, sonkás galett egy tükörtojással megbolondítva, kísérőnek salátával, öntettel nagyon jól nézett ki. És az utána érkező sajttortától, brownieról, zöld teáról és filter kávéról is csak a legjobbakat tudom elmondani. Az ételek ára picit az átlagos felett volt, a házi pörkölésű blendből készült filter kávéknak viszont megkérték az árát (Y600 ~ 1500 Ft).
http://nikko-coffee.com/

Nikko Tamozawa császári villa

Az Edo és Meiji korabeli stílust ötvöző villát 1899-ben építették, leginkább a Tokióban lebontott rezidencia idehordott maradványaiból. Ezt követően az impozáns, 106 (!) szobás “nyaraló” az uralkodó család nyári lakjaként szolgált. A második világháború meglehetősen megviselte. Egészen 2000-ig elhanyagolt állapotban vegetált, amikor is teljes pompájában felújították és múzeumként megnyitották a nagyközönség számára. Japán egyik legnagyobb fából készült épülete pazar belső és külső kerttel. Belépő: 510 yen (kb. 1300 Ft). Benne van Nikko top5 látványosságában, érdemes megnézni.

Kanaya szamuráj ház

A Kamakura korban (12-14. század) a szamurájok lakhelyéül szolgált faház, jelenleg múzeumnak berendezve. Nagyon szűk helyiségek, lépcsők, létrák, padlás, titkos ajtók, rejtekhelyek, illetve szándékosan alacsony belmagasság, hogy beltérben a szamurájok se tudjanak kardot rántani.Belépő: 400 yen (kb. 1000 Ft)

Nikko Shinkyo híd

Nikko jelképe a Daiya folyón átívelő kőoszlopokkal alátámasztott vörös fahíd. Az eredetileg 1636-ban épült híd a város központjában a Toshogu szentély-komplexum egyik bejáratánál található. A hidat este kivilágítják. Fotózni legjobban a párhuzamosan futó autós hídról lehet, de 200 yenért át is sétálhatunk a szent hídon.

Kamekichi Kouzushi (米吉 晃寿司)

A legjobb, legautentikusabb sushi étterem, ahova a japán körút során betévedtünk. A kívülről takaros, de amúgy jelentéktelen épület a főút mentén, akár egy európai családi ház is lehetne. Kívülről nem sok az utalás arra, hogy ez lenne a környék legjobb sushi étterme, sőt arra sem, hogy ez egy étterem. Japánban, Európával ellentétben, senki sem eszik a kirakatban, az éttermeken nincsenek hatalmas ablakon, sőt vagy egyáltalán nincsenek ablakon, vagy ha vannak is, azok homokfújt vakablakok vagy éppen függönnyel takartak. Sőt az ajtón sem lehet belesni, hogy hányan vannak bent, vagy hogy néz ki a beltér, mivel a bejárati ajtó is le van függönyözve, így ha éppen kijön valaki még akkor sem nagyon lehet bepislantani.
Belépve egyik irányba a cipőben is látogatható helyiség, székekkel, asztalokkal, míg a másik irányban cipő nélkül látogatható kis intim boxok, ahol a szék funkcióját is betöltő tatami borítja a padlót, enni pedig 20-30 cm magas / alacsony asztalkákról lehet.
Érkezésünkkor a kötelező zöld tea welcome drink és az étlap mellé még két könyvet is kapunk. Az egyik vaskos könyvben gyakorlatilag az összes létező sushi bemutatva fotókkal és szöveges leírással, a másik könyvecske pedig a sushi etikett, azaz hogyan együnk sushit. Utóbbiban számomra két figyelemreméltó újdonságot találtam: az egyik, hogy a wasabit nem keverjük ki a szójaszósszal (wasabit nem is kaptunk külön, csak pár makiba alapból belegyúrva!), a másik pedig, hogy a nigriket fejjel lefelé mártjuk a szójaszószba, azaz nem a rizses felével, ami egyébként jobban felszívná a szójaszószt, hanem pont fordítva: az a cél, hogy a rizst ne érje a szójaszósz, csak a nigrin lévő “feltétet” pl. tonhalat.
A makikat és a nigriket előttünk készítették, azokat kézzel gyurmázták, formázták, a tonhalból majdnem szamurájkard méretű késsel előttünk hasították ki a vékony szeleteket. A két sushiséfen látszott, hogy szeretik amit csinálnak, fotózástól sem zárkóztak el. A látvány magáért beszél, mondani sem kell, hogy a hely hozta, felülmúlta a várakozásokat és talán az eddigi legjobb sushi élmény volt.

Turtle Inn

Ár-értékben megfelelő, elhelyezkedését tekintve nagyon központi szállás, családi vállalkozásban üzemeltetett kis panzió, igaz az idő vasfoga kicsit már megdolgozta, ennyi pénzért Európában azért színvonalasabb hotelszobát kapunk. Saját fürdős, nyugati berendezésű (értsd ágy), illetve tatamis szobát is választhatunk, folyosón közös fürdővel. Alig 2-300 méterre a Tamozawa villától és ugyanennyire a Tosho-gu templom komplexum nyugati bejáratától, 600 méterre a Shinkyo hídtól. Saját fürdős szoba, 2 főre, kb. 13.000 yen (32.000 Ft/éj). Turtle Inn Nikko

Oze nemzeti park

A Turtle Inn tulajdonosnője első este kérdezte, hogy szeretnénk-e másnap reggelit. Mondtuk, hogy még nem tudjuk, mert másnap az Oze nemzeti parkba szeretnénk menni. Akkor “No breakfast” jött a frappáns válasz. Hatalmas, japános OooOOO és hűűha csodálkozások kíséretében odahívta a férjét is szakérteni, hogy “Képzeld Harutó, ezek az Oze nemzeti parkba akarnak menni, ilyenkor!”. Mintha azt mondtuk volna, hogy reggel felfutunk a Fuji tejére, de az este 6-os vacsorára már itthon leszünk. Leginkább azon voltak kiakadva, hogy napon belül szeretnénk megfordulni a 85 km-re lévő nemzeti parkból, illetve, hogy ilyen időben. Pár napja még ragyogó időben, rövidujjúban napoztunk Naoshima szigetén, de itt északabbra, esőben, Nikkóban 4-10 fok körül alakult a hőmérséklet kb. 500 méterrel a tengerszint felett, miközben az Oze bejárata a Hatomachi hágó 1600 méteren figyel, onnét pedig még inkább felfelé, mint lefelé kell menni. Megkaptunk a jótanácsokat, hogy nagyon korán induljunk el, vigyünk kaját, innivalót, és vigyük el az összes ruhánkat. A tanácsokat fenntartásokkal fogadtuk, biztos túlizgulják, meg még a szállást sem fizettünk ki, de azért 5:30-kor felkeltünk és 6:30-kor már az őszi színekbe borult “Romantic highway” hajtűkanyarjaiban csapattunk, már amennyire a 660 cm3-s, 64 lóerős Honda N-box bírta.

Az első pár tíz kilométeren hűvös, de ragyogó napsütés, majd ahogy egyre feljebb tekertünk a szerpentineken, úgy váltott egyre zordabbra az idő. És nem csak az időjárás tekintetében volt igazunk a vendéglátóinknak, hanem abban is, hogy ez tűnt életünk leghosszabb 85 km-ének. Másfél óra alatt gyakorlatilag az út felét sem sikerült megtennünk, amikor is egyszer csak azt vettük észre, hogy 1500 méter felett vagyunk, a hegyi út le van fagyva, miközben akkora szél van, hogy a hó és jég keveréke nagyjából vízszintesen esik, a kocka autónkat pedig mindjárt felborítja. Ekkor fordult meg először a fejünkben, hogy lehet programváltozás és újratervezés lesz és mégsem megyünk az Oze nemzeti parkba. Abban maradtunk, hogy kiszállunk megnézni, hogy téli gumi van-e az “autón” és az alapján döntünk, hogy folytatjuk-e. A széltől alig lehetett kinyitni a kocsi ajtaját, kint pedig megállni is nehéz volt a viharban, ami az öt réteg ruha ellenére könyörtelenül bőrig hatolt. A gumin lévő feliratok értelmezése és pár perc guglizgatós szakértés után csontra fagyva arra a megállapításra jutottunk, hogy bizony a Honda N-boxon nyári gumi van. A kocsiban ülve még vártunk 20 percet, hátha eláll a hó, jég, eső és kisüt a nap, de nem így történt, így visszavonulót fújtunk.

A hajnali indulásnak köszönhetően még csak 9 óra körül járt, így előttünk a nap, de ha idáig eljöttünk, akkor nyomjunk már egy túrát az egyik tó körül és nézzük meg a Yudaki vízesést, hátha nincs befagyva.

Yunoko-tó, Yudaki vízesés

Odafelé már láttuk az autóból, de akkor csak az Oze lebegett a szemünk előtt, most visszafelé viszont lekanyarodtunk a tóhoz. Az 1475 méteres tengerszint feletti magasságon elterülő Yunoko-tó Japán egyik legmagasabban fekvő tava. A Honda N-box karosszériája nyújtotta nem túl komoly védelemből kiszállva rögtön megtanultuk tisztelni az “autót” és összeraktuk fejben, hogy erre a helyszínre a legdurvább sícucc +termo aláöltözet kombó lett volna a legjobb választás a tavaszi dzseki helyett. Mínusz pár fok, vízszintes havazással és kb. 80-100 km/h-s széllel kombinálva elég mélyütés termo felső, plusz béleletlen esőkabát szettben érkezve, ráadásul kesztyűből is csak olyat hoztam, aminek az ujjbegyei ki vannak vágva. Fotózáshoz. Így háromnál hosszabb sorozatkép után már majdnem odaragadtak az ujjak az expo gombra, mielőtt gyorsan a dzseki zsebébe menekültek a legközelebbi látványosságig.

Ha már itt vagyunk, kiszálltunk, az Ozét pedig feladni kényszerültünk, akkor legyen bármilyen ítéletidő is a Yunokó tavat gyalogoljuk már körbe! A kb. 3-4 km-es kör a tavat szegélyező mocsaras rész felett vezető fapallós részen kezdődik, legalább egy kis Oze utánérzés. A durva szél a tavon is tengernyi hullámokat korbácsol, illetve, ami még látványosabb 2-3 méter magas vízpára fut végig a tó felszínén, ahogy a szél belenyal. A mocsaras, fapallós részt elhagyva közvetlenül a tóparton, de már egy ősfenyves peremén vezet az út, ahol kicsit a szél is csillapodik. A fák hatalmas gyökerei, az örökzöldeken kívül csupasz ágak és a tavat megszálló köd teljes világvége hangulatot teremt.

Félúton megérkezünk a 70 méteres magasságból aláomló Yudaki vízeséshez, ami felett egy fahíd vezet át. A vízesés mellett egy kis büfé, ahol az Iya-völgynél látotthoz hasonló módszerrel, halat, talán pisztrángot sütögetnek. A tó másik partja kevésbé izgalmas, a szél annál erősebb, bő órás feszített tempójú gyaloglás után a tavat megkerülve visszaérünk a parkolóba.

Rövid autózás után megnézzük a vízesést alulról is, majd irány vissza Nikkóba.

Hippari-Dako

A hajnali kelésnek köszönhetően egy teljes napnak tűnő megpróbáltatás és látnivaló után ülünk be kajálni, miközben még du.2 óra sincs. A Hippari-Dako Tripadvisor szerint Nikkó második legjobb étterme. A saslik +rizs +tészta rendben van, sőt finom, de a bombajó japán kaják között csak erős átlagos és a tegnapi sushit sem übereli. Ettől függetlenül ár/értékben nagyon jó választás volt ebédre. Vega menü már 550(!) yentől (1400 Ft), mindez a Shinkyo hídtól 100 méterre.

Tosho-gu templom komplexum

A Kiotóban található Kiyomizu-dera mellett, de még inkább azt megelőzve a legkomolyabb templom és szentély komplexum, a menetrendünkben a végére hagyott, egyébként Nikkó elsőszámú látványossága a Tosho-gu, vagy magyarosan Tósógú. A teraszos elrendezésű épületegyüttes összesen 103 épületet számlál. A terület legmagasabb pontján található a Tokugava-sógun végső nyughelye.

Biztos megvan a, fülét, a száját, illetve, a szemét befogó három bölcs majom, amikből még Emoji ikonok is evolválódtak. See no evil, hear no evil, speak no evil. Nos a három bölcs majom eredetije itt ül az egyik szentély dekorációjaként és legalább akkora tömegbevonzó ereje van, mint a Mona Lisának.
További történelmi ál-szakértés helyett nézzünk inkább a fotókat:

Nikko Senhime Monogatari Onsen

Igaz csak 3-4 csillagos, de Nikkó egyik legmenőbb szállodája, ahol kb. 165.000 Ft egy alap szoba egy éjszakára, ennek ellenére mégis teljesen ingyenes “public bath”-ként üzemel a wellness részlege, azaz az onzen. Európai, főleg magyar gondolkodással nehezen magyarázható helyzet. Egy ilyen kaliberű hotelből a nem szállóvendégeket udvariasan vagy kevésbé udvariasan, de annál határozottabban fordítanák vissza a recepcióról, mondhatni kiebrudalnák, itt pedig bárki besétálhat az utcáról “megfürödni”.

Senhime Monogatari hotel onsenjének szabálytalan alakú, szabadtérben gőzölgő medencéi a Daiya folyóból származó kövekkel voltak körberakva, a medencékben áztatva magunkat pedig magára folyóra nyílt volna kilátás, ha nem lett volna korom sötét, de a morajlása így is hallatszott. A mai nap annyira szétfagytunk, hogy az onsenezés nem is jöhetett volna ennél jobb időzítéssel. A Senhime Monogatari 40-44 fokos vize életmentő volt.

Onsen etikett:

• Külön női és férfi szakasz, külön öltözők, külön medencék
• A fürdőbe belépés csak meztelenül
• Miután levetkőztünk, elvehetünk egy kisebb és egy nagyobb törölközőt
• A nagyobbal lehet törölközni a kisebbel takarhatjuk magunkat a szárazföldön, a vízbe besétálva pedig a fejünkre tehetjük
• A medencékbe sétálás előtt alaposan le kell zuhanyozni, de nem úgy mint egy magyar uszodában, hogy 10 mp-re alá állunk, hanem egy komplett 10 perces tetőtől-talpig szappannal, hajmosással kiegészített fürdés. A medencékbe koszosan vagy a legkisebb szappan maradvánnyal a testünkön besétálni teljesen elfogadhatatlan.
• A medencék vize a hazai gyógyfürdőkhöz mérten is nagyon meleg, nem ritka a 40-44 fokos víz sem, amiben 10 percet kibírni is rekord teljesítménynek számít
• Plusz egy érdekesség: az onsenek körülbelül 2/3-adából a tetováltak ki vannak tiltva. Ez a tiltást az alvilág miatt vezették be, ugyanis a Yakuzák általában tetőtől-talpig ki vannak varrva.

Mihashi Steak House

Vacsorára kobe steak-et kínáló éttermet próbáltunk vadászni, amit végül nem találtunk, de az 1973-ban nyitott, családi vállalkozásban üzemeltetett, három generációra visszanyúló Mihashi steak étterem remek választásnak bizonyult. A Mihasi a környék kevés éttermeinek egyike, ahol az első osztályú Tochigi Wagyu fekete marhából származó bélszínt is kóstolhatunk. A steakek ára 2.700 és 10.000 yen (7-25e Ft) között mozog, ami japán mércével korrekt. Mi egy alsó-középkategóriás húst kóstoltunk, ami nagyon bejött, csakúgy, mint a kötelező desszert.

Edo Wonderland

Nehéz pozicionálni a létesítményt, de valahol a skanzen – cirkusz – vidámpark – múzeum – színház tengelyen helyezkedik el, bár most, hogy megnéztem a Westworld első évadját, ahhoz hasonlítanám.  Egy Edo-kora beli (17.sz) faluról van szó, ahol nem csak az épületek tetején, hanem már a parkolóban is ninják ugrálnak, bent az utcákon pedig korhű jelmezekbe öltözött “lakosok” sétálgatnak a vendégek között. Minden házba, épületbe besétálhatunk, valamelyik csak souvenir bolt, az egyikben shuriken dobást (dobócsillag) gyakorolhatunk, a másikban szamurájkardot (katana) forgathatunk, az egyik egy múzeum, a másik egy színház ahol óránként ninja show kezdődik a sötétben.

A legütősebb élmény a helyi elvarázsolt kastély vagyis a Kai Kai Ninja house volt. Az ablakon nélküli épület egésze egy bátor szögben meg volt döntve, amiről bentről semmiféle vizuális támpont nem árulkodott, csak azt érzi az ember, hogy nem tud egyenesen menni, ha leül egy székre képtelen felállni, vagy olyan szögben tud megdőlni, mint Michael Jackson a moonwalkerben. Aztán az érzékek, agy becsapás következményeként pár perc múlva érkezik a fura émelygős érzés és az Exit feliratokat követve jobban teszi az ember, ha kimegy kicsit levegőzni, mielőtt nekifut mégegyszer.

Hogy megérte-e a 4700 yenes (kb. 11.500 Ft) belépő? Kicsit tartottam tőle, hogy mennyire lesz giccses, bazári, de egyáltalán nem volt gáz és 2,5-3 óra úgy elment, hogy észre se vettük, szóval nem bántuk meg a kitérőt. Az Edo Wonderland egyébként kb. 15-18 km-re 25-30 perc autózásra található Nikkótól.

A Wonderland után kb. 45 km / 1 óra autózás vissza Utsunomiya-ba, ahol leadtunk a nyári gumival és 660 cm3-rel 1400 métert is megjárt Honda N-Boxot. A Nippon rent-a-carnál pedig voltak olyan rendesek, hogy a városközpontból eldobtak minket kisbusszal a vasútállomásig. Innét egy átlagosnál lassabb Shinkansen 4 köztes megállóval 50 perc alatt gyűri le a kb. 130 km-es távolságot Tokióig, amiért 4400 yen-t (10.800 Ft) kell csengetnünk, ha nincs turista bérletünk, Japan Rail Pass-unk.

Utolsó etap: 4 nap Tokió következik