Kalandozás a Bourbon szigeten – Réunion látnivalói 1-2 hét alatt

Mauritius > Reunion

Reggel még a Le Morne-ére néző kilátással ébredtem Mauritiuson. Másfél óra vezetés múlva leadtam a bérautót a Sir Seewoosagur Ramgoolam repülőtéren és izgatottan vártam a beszállást a 72 üléses turbo propelleres ATR ATR-72-as gépbe, hogy majd 240 km-rel és 35 perccel később landoljunk a Roland Garros (RUN) repülőtéren, Reunion fővárosa Saint-Denis mellett. Az utazás sima és nyugis volt, a feladós poggyász is rendben megérkezett.

Reunion autóbérlés

Az autót már jó előre lefoglaltam a következő 2 hétre, de a húzós árak miatt egy olyan autókölcsönzőt választottam, akiknek sajnos nem volt kioszkjuk a repülőtér épületében. A telephelyük ugyan nem volt messze 2-3 km, viszont a mauritison vett SIM kártyám itt nem működött, így net, google maps és telefon nélkül a repülőtér parkolójánal forró aszfatltján egy kicsit kiszolgáltatottnak éreztem magamat. És persze a repülőtéren nem árultak helyi SIM-kártyát. Szerencsére legalább az autókölcsönző száma megvolt kinyomtatva, így a reptéri buszmegállóban megkértem egy helyit, hogy fel tudná-e nekem hívni a kölcsönzőt. A hívás helyett simán a kezembe nyomta a telefonját, hogy használjam nyugodtan, így alig 10 perc múlva már jöttek is értem az autókölcsönzőből. 15-20 perc adminisztráció után egy zsír új automata Peugeot 2008-assal távoztam. A legkedvezőbb ajánlatokat a DiscoverCars oldalon lehet összehasonlítani, legfoglalni. Ha nem csak tengerparti pihenés a cél, hanem felmentek a hegyekbe is, akkor a nyugodt autókázás érdekében érdemes a biztosítást is hozzápipálni, mivel anélkül amúgy elég magas önrészekkel operálnak.

Reunion SIM-kártya

Eleve kis késéssel 14:30 körül landoltam a szigeten, de az utazással, autóbérléssel, SIM-kártya ügyintézéssel, bevásárlással nagyon sok idő elment nekem pedig az este fél7-es naplemente előtt jó lenne felérnem az első szállásomra, mivel az egy a tengerszint felett kb. 1000 méteren fekvő városkában van, ami kb. még 1 óra szerpentinezéssel közelíthető meg. Ennek ellenére 19-re lapot húztam és gondoltam megállok nem messze a repülőtértől a helyi Niagaránál.

Niagara vízesés

Alig 2 km-t kell csak letérni a főútról, mégsem egyszerű megtalálni, egy kanyargós, föld útban végződő mellékút végén található, ahol a szűk hely és a többi autó miatt parkolni sem könnyű. Azért találok egy helyet a susnyásban. A reggel óta tartó utazás után nagyon jól esik végre a természetben kiszállni az autóból, a 25 méter magas bazaltsziklákról alázugó helyi Niagara vízesés pedig remek hátteret ad piknikező helyieknek. Itt csak szippantok egy kis friss levegőt, lövök pár fotót, aztán hamarosan indulok is tovább első szállásomra Hell-Bourg-ba.

Hell-Bourg (Salazie) – A kreol mesefalu a hegyekben

A repülőtértől mindössze 45 km, de a terepviszonyok miatt több, mint egy órás útra számítok. Kb. félúton Saint-Andrénél fordulok le az N2-es autópályáról és kezdődik a tengerszintről közel 1000 méterig kígyózó hegyi szerpentin megdolgozása. A Mát patak mellett kapaszkodok felfelé és az utat szegélyező 1500-1800 méter magas hegyek, a természet, minden kanyar után rátesz még egy lapáttal a látványra.  Az egyik visszafordító után megpillantom a 640 (!) méter magas Cascade Blanche vízesést, ahova majd 2 nap múlva jövök túrázni. Leírhatatlan látvány, de fotózni, vagy félreállni itt most nincs lehetőség, így a memóriában próbálom a képkockákat rögzíteni. Salazie településig még istenes az út, utána kezd igazán bevadulni, egyre szűkül, egyre élesebb és beláthatatlanul meredek kanyarok, de sötétedés előtt nem sokkal megérkezem ebbe a 970 méteres tengerszint feletti magasságon fekvő eldugott kreol zsákfaluba és a szállásomat is gyorsan megtalálom a színes házak között. Itt 2 éjszakát, azaz csak egy teljes napot fogok tölteni, a második nap reggelén indulok is tovább.

Séta Hell-Bourg színes kreol házai között

A Cirque de Salazie kaldera zöldellő szívében fekvő Hell-Bourg, annak ellenére, hogy tengerentúli terület, felkerült Franciaország legszebb falvainak listájára, ezzel Provence és Normandia mesés településeivel versenyez, ami azért elég komoly mezőny.

A brutál hegyekkel körbeölelt kreol zsákfalu nagyon egyedi hangulatot áraszt. Az akklimatizálódás és a kisváros felfedezésének legjobb módja, ha sétálva fedezzük fel a meredek utcákat.  A már-már karibi hangulatot árasztó színes kreol faházak nekem nagyon bejöttek, csak úgy, mint a főutca bájos kávézói, éttermei, kisboltjai, vagy éppen a posta épülete. Az esős, meleg szubtrópusi klímát imádják a növények, így a random házak kertjei bármilyen virágbolttal, vagy botanikus kerttel felvehetik a versenyt.

A színes házakat és kerteket csodálva a Rue Amiral Lacaze végén véletlenül jutottam el Hell-Bourg temetőjéhez, ami az éghajlatnak és a gondoskó kezeknek köszönhetően gyakorlatilag egy virágos rétként pompázott, a háttérben őrködő hegyek nyugalmával.

Maison Folio

A helyi kreol építészeti stílus legjelesebb képviselője talán a 19. században épült villa Hell-Bourg szívében. A házat és kertjét a Folio család vette birtokba, jelenleg múzeumként funkcionál és az 5-10 eurós vezetett túra keretében maga Folio asszony (talán az dédunoka?) kalauzol körbe.

A Villa Folioval szemben található a kisváros temploma, ahol éppen gyerekek érkeztek misére, vagy keresztelőre és a nyitott kapukon keresztül egy gospel (?) hangulatú misibe lehet bepillantást nyerni.

Salazie termálfürdő romjai

Az 1830-as években a helyiek által felfedezett termálforrásból a 19. század elején népszerű termálfürdő létesült Réunion szigetén. Annak ellenére, hogy Hell-Bourg Salazie elzárt fekvése miatt nehezen volt megközelíthető, főleg abban az időben, a falu az 1850-es évektől kezdve a tehetős földbirtokosok és hivatalnokok kedvelt célpontjává vált. Sokan közülük Saint-Denis tengerparti forrósága elől menekültek a friss hegyi levegőre, illetve fájdalmaik enyhítése érdekében keresték fel a fürdőt.. A 19. század közepén Hell-Bourg a termálfürdőnek köszönheti fejlődését: gyönyörű középületek, iskola, kórház és több szálloda épült a lakosok és a turisták fogadására.

Sajnos a forrás fokozatosan kimerült, és végül a 20. században több földcsuszamlás, köztük egy halálos kimenetelű 1946-ban véget vetett a termálfürdőnek. Ahogy a látogatók elmaradtak, a nagy szállodák is bezártak, és lassan a feledés homályába merültek. Az egykori “Hotel des Salazes”, amely eredetileg katonai kórháznak épült a termálfürdő közelében, majd később turistaszállóvá alakították át, ma romokban hever. Az utcáról látható, de biztonsági okokból már nem látogatható, így vagy lebontásra, vagy egy befektetőre vár.

Az egykori termálfürdő romjai alig 5-10 perc sétára találhatóak a falu szélétől. A Villa Marthe étterem utcájának végén kell átkelni egy hídon és turistajelzést, illetve a lépcsőket követve hamar eljuthatunk egy tisztásra a fürdő romjaihoz. Az a legrövidebb, legkönnyebb “túra”, amit Reunionon el lehet képzelni.

de: 🥾⛰️ Hell-Borug / 8,6 km 750m loop 4 óra

Trois Cascades – Túra a 3 vízeséshez

Egy másik rövid, Hell-Bourgból induló túra bemelegítésnek a következő napokra. Mindössze 1 km, de végig hegynek fel, az út vége felé gyökerek nehezítik az utat, majd az óriás bambuszok között sárban, illetve egyre nagyobb kövek között mászva, lépdelve lehet eljutni a rejtett vízeséshez. Ennél sokkal izgalmasabb túrák vannak Reunionon, így ha valaki másra fordítaná ezt az órát, akkor simán kihagyható, amúgy meg egyáltalán nem bántam meg ezt a kis kitérőt.

Pisztrángos

Még egy rövid 10 perces séta a városkán kívül, ami óriásbambuszok, a helyi iskola és pár banánpálma mellett egy pisztrángfarmhoz vezet. A belépő csak 1 euró, de a betonból öntött lépcsőzetes medencék kicsit kiábrándítóak.

Étteremajánló: Villa Marthe

Már első nap felfedeztem és mindkét nap a Villa Marthe hangulatos kertjében ettem. A kreol étterem specialitásai közül az érkezésem estéjén a fejjel lefelé tálat (upside down bowl) teszteltem, másnap pedig a vaníliás kacsát próbáltam.

Kedvenceim a “Rhum gourmand” illetve a “Café ou thé gourmand” desszertválogatások voltak. Hatalmas koncepció, amit szerentim máshol is bevezethetnének. Arra a kínzó problémára kínál megoldást, amikor az étlap végén van 5-6-7 desszert, de mindegyik annyira jól hangzik, hogy képtelen vagy dönteni. Ezt itt azzal oldják fel, hogy egy nagyobb tálon mindegyikből hoznak egy mini kostoló adagot és a napszaknak megfelelően vagy egy kávét, vagy egy helyi rumot helyeznek a kompozíció közepére.

Fizetéskor pedig a cég ajándékaként megkínálnak még valamelyik helyi házi rum arrangés-ből, amelyek első ránézésre különböző befőttesüvegekként sorakoznak a polcon, de valójában természetes ízesítésű – a hasonló eljárással készülő hazai pálinkával párhuzamot vonva –  “ágyas” rumokról van szó. Az eljárás lényege tehát, hogy fehér rumban áztatnak különböző trópusi gyümölcsöket (pl. ananász, mangó stb.), fűszereket (fahéj, vanília stb.) vagy mindkettőt. A felhasznált fehér rum lehet agricole (tisztán cukornádlé párlata) vagy hagyományos, melaszalapú rum is. Alkoholfoka változó. A benne áztatott gyümölcsök akkor a legjobbak, ha frissen (és éretten) kerülnek a rumba, hiszen így tudják legjobban átadni aromáikat. Először a Réunion-szigetén kezdték árulni az italt és megszületett a rhum arrangé kultúrája.

Cascade Blanche vízesés (640 méter!)

Második nap reggelén kicsekkolok a szállásomról és világ egyik legmagasabb vízesése felé veszem az irányt. Hell-Bourg-tól vissza, az óceán felé a D43-es úton kanyargok lefelé kb. 15 km-t. Közben elhaladok a Voile de la Mariée vízesés mellett, de itt már annyian vannak, hogy esély sincs leparkolni a szűk út szélén. 25 perc múlva megérkezek a Cascade Blanche pihenőhöz, ahol az étterem és a kis kápolna mellett kb. 20-25 autó részére van korrekt parkolóhely. fél10-10 körül már csak a legutolsó helyet sikerül megcsípnem a kápolna tövében. Innét indul a rövid túra a vízeséshez.

A parkoló mögött fel a lépcsökön, majd a jelzést követve egy földúton kell elhaladni pár ház mellett, majd. kb. 1 km után az út belevezet egy lakóház kerítésébe… de nem kell megijedni reggel 8 és este 8 között ki lehet nyitni a kaput és a kert szélén végigsétálva lehet folytatni az utat, immár az erdőben. Kanyargős, lépcsős, néhol köveken, vagy gyökereken mászós rész következik, majd az egyik kanyarban kibukkan Reunion második legmagasabb vízesése a 640 méter magas Cascade Blanche.

Három szakaszból áll, a legnagyobb egybefüggő rész kb. 400 méter magas, ez látszik innét a kanyarból. Még kb. 500 métert tovább lehet menni a folyóig, ahonnét még szebb kilátás tárul elénk. Ha nincs eső, száraz évszakban megyünk, akkor a hatalmas köveken mászva et lehet vergődni a folyó másik oldalára (igaz ez tilos) és meg lehet közelíteni egészen a vízesés lábát. Többen megpróbálták, de az átkelés nem tűnt egy életbiztosításnak, a holnapra betervezett nagyobb túrához pedig szükségem lesz mindkét bokámra, így a a brutális vízesés látványát beszippantva egy rövid pihenő után visszafordultam erről a pontról.

Az út egy irányba bő 2 km, oda-vissza kb. 4,3 km. Egy óra alatt meg lehet fordulni, de fotózással, pihenővel, élmény feldolgozásával bő másfél órával érdemes számolni.

Takamaka vízesések

A Cascade Blanche parkolóját elhagyva a D43-as úton vissza az N2-es autópályára, majd nemsokára jobbra lekanyarodva ismét fel a hegyekbe a D55-ös úton szerpentinezve. A japános hangzású Takamaka völgy parkolójától kb. 2-300 méter a gát és a vízerőmű, amit éppen felújítottak, így kordonok, kerítések között irányítva lehetett eljutni a kilátóteraszig, ahonnét pazar kilátás nyílt a környező hegyekre és a távolból egész vékonynak tűnő, de több száz méter magas vízeséskeig.

Innét indul egy izgalmas, oda-vissza összesen 11,5 km-es túraútvonal, több, mint 1000 méter szinttel. Ez végigvezet a Takama vízesések mellett, ráadásul az út utolsó harmadát 27 létra megmászásával lehet csak abszolválni. A bőség zavarában és idő hiányában ezt a túrát sajnos ki kellett hagynom, csak első 500 métert tettem meg, ahonnét szerintem szebb kilátás nyílik a vízesésekre, mint a kilátóteraszról.

Saint-Benoît

A Takamaka vízeséstől vissza az N2-es autópályára és 45 perc múlva érkezés a Saint-Benoît nevű kisvárosba, ahol egy templomon és egy kisbolton kívül sok más érdekes nincs, igazából, csak egy 1 órás ebédmegállót terveztem be ide.

Az óceánra néző teraszával a L’ Auberge kreol éttermet néztem ki, de hétfő pont szünnap, így pont zárva volt. Gyors Google Maps keresés és a 14 órás zárás ellenére még beengedtek a Il était une fois dans l’est étkezdébe, ahol étlap nem volt, hanem egy napi kaja “közül” választhattam, kérem vagy nem. A tulajdonos hölgy ugyan kommunikatív volt, de angolul nem annyira beszélt, így nem voltam benne, hogy mit is ettem, de valami elég édes és fekete, talán vaníliás csirkét.

Ebéd után még egy fél órát sétáltam, megnéztem a Szt. Anna templomot és a híres kínai ószeres kacatos boltját, a Guy Kwan Lam Boutique-ot, majd az RN3-as úton ismét a hegyek felé veszem az irányt.

La Plaine-des-Palmistes

A második szállásom a szigeten, az 1070 méteren fekvő La Plaine-des-Palmistes nevű kisváros egyik szélén, az utca utolsó házának udvarában lévő kis faházban lesz, amelynek a teraszáról pazar kilátás nyílt a környező hegyekre. Étterem sincs sok, illetve holnap reggel korai indulás, így még zárás előtt bevásárolok a helyi szupermarketben a U express-ben és a terasz panorámáját kihasználva a vacsorát és a másnap reggelit is ott ejtem meg.

Azért itt foglaltam szállást, mert ez volt legközelebbi szabad hely holnap reggeli úticélomhoz a Trou de fer vízeséshez.

Trou de fer kanyon túra Reunion legmagasabb vízeséséhez (725m)

A Trou de Fer, azaz Vaslyuk a világ egyik leglátványosabb kanyonja, amely egy masszív 300 méter mély kráterben végződik, amelyet hat lenyűgöző vízesés táplál, köztük a Réunion legmagasabb vízesése (725 méter), amelyet a Bras de Caverne-patak táplál.

Trou de Fer megközelítése, parkoló

Magamhoz képest egy egész jó 7 órás kelést sikerült összehoznom, de a nyugis reggelivel a teraszon és a marasztaló kilátásnak köszönhetően kb. 8:45 körül sikerült csak útra kelnem. A változatosság kedvéért ismét 20-25 km szerpentinezés következik az F2-es úton, egészen a parkolóig. Google Mapsen “Gîte de Bélouve” néven lehet megtalálni a kiinduló pontot. A 9:30-as érkezéssel majdhogynem az utolsók között vagyok, lassan kezd megtelni, a nem kicsi parkoló. Amúgy azért érdemes sietni, mert általában reggel/délelőtt van esély napsütésre és dél körül szinte mindig menetrendszerűen megérkeznek a felhők, sokszor eső. Ne feledjük ez a terület a világ egyik legcsapadékosabb területe, amely számos esőrekordot is tart.

Reunion az esőrekorder

Míg Reunion nyugati partjainál gyönyörű strandok találhatóak és sokat süt a nap, addig a sziget keleti fele a világ egyik legcsapadékosabb területe. Foc-Foc és Cratère Commerson környéke tartják az összes 24 óra és 15 nap között jegyzet esőrekordot. Reunion ezen régiójában 24 óra alatt 1825 mm, 72 óra alatt 3929 mm, 96 óra alatt 4936 mm, 15 nap alatt pedig 6083 mm eső világrekordot mértek. Csak viszonyításként Magyarország éves (!)  csapadékmennyisége 500-800 mm között van. Szóval Reunionon volt, hogy 24 óra leforgása alatt annyi eső esett mint Magyarország 3 év alatt. Szóval túrázáshoz nem árt a vízálló bakancs, nadrág és esőkabát.

Trou de Fer túraútvonal

Az 1513 méteren lévő Gîte de Bélouve kilátópontról indul a túra, itt van egy kis hütte, egy nagyon régi, már nem üzemelő felvonó, amiben lehet fotózkodni és gyönyörű kilátás a hegyekre. A tisztást elhagyva az erdőben a PR8-as sárga jelzést kell követni, elrontani nem igazán lehet, mivel jól van jelölve, mindenki arra megy és legfőképpen azért, mert a sár, az útviszonyok és a növényzet miatt gyakorlatilag lehetetlen letérni az útról.

Az állandó sár miatt már az első szakasz is dróthálóval csúszásgátlóssá tett fapallókon indul, majd egy kisebb patakon kell átkelni, aztán jönnek a sárdagasztós lépcsők, egy híd, gyökerek, még több sár. Bemelegítés megvolt. Utána viszont kiérünk egy autószélességű,félig kavicsos, majdnem egyenes útra, amin kb. 1,5 km-t lehet megtenni egészen gyorsan, mielőtt következne az utolsó szakasz, igazi vadregényes dzsungellel, lépcsőkkel, sárral, néhol köveken kapaszkodással, sár felett pallókon, fagyökerekből kialakult természetes alagutak alatt bugdácsolva. A sarat leszámítva nagyon látványos, élvezetes, izgalmas terep. Az odafelé tartó kb. 5 km-t megállás nélkül, viszonylag feszített tempóban (hogy még a felhők előtt odaérjek) kb. 1 óra 15 perc alatt sikerült megtenni.

11 óra körül érkezek a Trou de Fer kilátóteraszra, ahol legalább ötvenen tolonganak, uzsonnáznak és az van az arcukra írva, hogy elég régóta várakoznak, de amiért jöttünk a katlan, a vízesések, sőt az egész szembe hegy 100%-os felhőtakarásban van éppen, Teljesen reménytelennek látszik, hogy az onnét valaha felszálljon és kitisztuljon. De ha már idáig elküzdöttem magamat, akkor fél óra várakozás bőven belefér, így a rántotthúsos szendvics helyett előpattintottam egy egy banánt és némi csokit, hogy a visszaúthoz újra töltsem a szénhidrát készleteimet.

15 perc után továbbra is tejköd, sokan csalódottan visszaindulnak, de sokan velem együtt még bizakodva várnak, 20 perc várakozás semmi, 25 perc nem mozdulnak a felhők, 30 perc várakozás után csalódottan visszapakolok mindent a hátizsákba és éppen indulni készülök, amikor is hirtelen elkezd tisztulni a kilátás, először csak egy zöld lyuk keletkezik a felhőn, majd szinte a teljes hegy és a legnagyobb vízesés is kibukkan, látszanak a vízesések felett köröző apró sárga helikopterek is. Mindenki a korláthoz tódul, hatalmas ujjongás és fotózás kezdődik, majd 7 perc múlva ismét elkezd leszállni a felhő és pár perc múlva teljesen elhúzza a ködfüggönyt, vége az előadásnak. De így is nagyon szerencsésnek érzem magamat, hogyha csak ilyen rövid időre is, de gyakorlatilag napsütésben láthattam a Trou de Fer szurdok vízeséseit, a világ egyik legcsapadékosabb területén, felhők és esőkabát nélkül.

Az oda-vissza kb. 10 km-es út, a Trou de Fer-ig végig lefelé ereszkedett, így visszafelé kicsit fárasztóbb lesz hegynek fel a déli melegben.

Oda-vissza:

https://hu.wikiloc.com/turazas-nyomvonalak/belouve-trou-de-fer-143520392

Klasszik hurok:

https://hu.wikiloc.com/turazas-nyomvonalak/la-reunion-foret-de-belouve-trou-de-fer-5004143

Lávatemplom (Notre Dame des Laves)

A sziget keleti partján, a Piton de la Fournaise vulkán lábánál fekvő Sainte-Rose-ban áll egy kis templom, amely csodával határos módon megmenekült az 1977-es lávaömlés során. A lávafolyam hatalmas pusztítást végezve áthömpölygött  a falun, majd a templomhoz érve kettévált és a túloldalon újra egyesült. Sokan a templom megmenekülését az isteni beavatkozás csodájának tekintik. A templom jelenleg is kihűlt és  megkeményedett lávamező közepén áll.

Anse vízesések

Reunion legkeletibb pontja, egy szuperzöld öböl, sok kisebb vízeséssel, pálmákkal, kis halászkikötővel, tökéletes útközbeni megálló, illetve piknikező hely. Érdekessége, hogy vízesések nem egy folyóból, patakból érkeznek, hanem mintha a buja zöld növényekkel benőtt sziklafalból fakadnának. Ez nincs is messze az igazságtól, mivel a közeli vulkánba felülről beesik az eső és víz a vízzáró kőzetrétegeket követve a föld alatt csordogál a partig, hogy egy kis patakba gyűlve végül az Indiai Óceánba follyon. Ez azonban veszélyt is rejt, mivel a cápák előszeretettel kedvelik azokat az öblöket, torkolatokat, ahol oxigéndús édesvíz ömlik az óceánba. Így itt a fürdés nem igazán ajánlott.

Szuperül néz ki mi még a szintén itt található, többszáz pálmát számláló kókuszpálmaliget.

Saint-Philippe

Az N2-es úton elhaladok a vulkáni kráter (Massif du Piton de la Fournaise) közelében és a lávalagút mellett, majd sötétedés előtt megérkezek ma esti szállásomra a tengerparti halászfaluba Saint-Philippe-be. Tényleg csak egy pár utcából álló kis település, ahol nem sok minden van, így korán alvás, korán kelés a holnapi folytatáshoz.

Cap Méchant kilátópont

Mai első rövid megállóm a Cap Mechant. Nagyon szép autós pihenő, piknikező hely Saint-Joseph és Saint-Philippe között. Remek kilátópont csipkézett bazalt sziklákkal, nagy hullámokkal.

Grand Galet vízesés (Langevin)

A Grand Galet magasságában messze lemarad a sziget rekorder zuhatagai mögött, viszont így is Reunion egyik leglátványosabb, legszebb vízeséses, amit a déli partok mentén túrázva kár lenne kihagyni.

A partmenti N2-es főútról Langevin településnél kell jobb lefordulni egy egészen szűk útraa, ami 9-10km-en keresztül követi a Langevin patakot, majdnem a forrásig. Az út papíron hiába tűnik rövidnek, a a valóságban autóval is lehet vagy fél óra, mivel szűk az út, ráadásul fél út körül nagyon meredek és beláthatatlan kanyarok tekeregnek, amiket dudálva érdemes megközelíteni. Útközben kétszer kell a patakot keresztezni és a hidakon is csak egy jármű fér el egyszerre. A vízesés majdnem teljesen megközelíthető autóval, azonban a parkolás, illetve visszafordulás újabb kihívásokat tartogat majd, ha nem érkeztél elég korán vagy éppen hétvége van.

A Grand Galet vízesés rendszer lenyűgöző: patkó alakban, közel 180 fokban 10-15 vízesés zubog alá, a legnagyobb közülük kb. 90 méter magas. A kilátóteraszról tökéletes látványban lehet részünk, de a kalandvágyóbbak szárazabb időszakban lemászhatnak a sziklák között a folyó szintjére is. Akinek pedig ez sem lenne elég és valami igazán extrém adrenalin löketre vágynak, azok befizethetnek a sziget egyik legdurvább canyoning élményére és a vízesések között ereszkedhetnek a közel a 100 méter magas függőleges sziklafal mellett lógva.

Grande Anse beach

A Plage Grand Anse a vad déli partszakasz talán legszebb strandja, nagyjából félúton Saint Joseph és Saint Pierre között. A Piton de Grande Anse csúcsának lábánál fekvő pazar öböl 500 méter hosszú fehér homokos strandjával mindent megad, amire pihenésre vágyó családoknak szüksége lehet: tágas parkoló, mosdók, öltözők, kókuszpálmákkal beárnyékolt zöldfelület, boule pályával, grillező és piknikezőhelyekkel. Azonban a fürdés itt kifejezetten veszélyes az erős áramlatok és a cápák jelenléte miatt, ezért a strand déli részén egy természetes, kövekkel védett medencét alakítottak ki, ahol nyugodtan lehet élvezni a tengert.

Epoca étterem – Kulináris utazás Görögországtól Réunionig

Reunion egyik legjobb étterme pont itt a Grand Anse strandon található. A görög származású Georgios Spandos már egészen fiatalon Michelin csillagos éttermek konyháin tanulhatott és dolgozhatott Athéntől kezdve, Cipruson át Belgiumig, majd 2014-ben megérkezett Reunion szigetére, pontosabban a Palm Hotel & Spa-ba, a sziget vadregényes déli részére. Ott 8 évet töltött sous-chef-ként, mielőtt 2022-ben megnyitotta volna saját éttermét, a L’Epoca-t. Grand Anse-i éttermében a séf sikeresen ötvözi szülőhazája, Görögország és a Réunion-sziget hatásait, hogy helyi alapanyagok felhasználásával egyedülálló kulináris élményt teremtsen.

Viszonylag kicsi hely, így pár nappal korábban – amikor már tudtam melyik nap jövök erre – foglaltam helyet, ennek ellenére csak egy nagyobb közös bárpulthoz kaptam helyet, ahova odatűzött kora délutáni UV, cserébe remek kilátás nyílt az indiai óceánra. Végül ezek lettek a befutók:

• Előétel: Tonhal tataki
  A tataki egy japán módszer a halak elkészítésére. A halat bepácolják, majd nagyon rövid ideig mindkét oldalát nagyon magas hőmérsékleten megpirítják. Így kívülről sós kéreget kap, belülről pedig zsenge és nyers marad.
• Főétel: “Gyermekkori emlékek”
  Pácolt és grillezett polip Saint Marie-sziget, krétai húslevesben főzött Risoni tészta fricassee,  paradicsommal, kapribogyóval és rougail padlizsánnal.
• Desszert: Spirál
  A szomszédos Madagaszkárról származó Valrhona Manjari Grand Cru 64%-os étcsokiból készült ganache, krémes Bourbon vanília, mogyoródarabok és praliné fagylalt.

Az ételek nagyon jól néztek ki és finomak is voltak, viszont a szigeten bármelyik másik étteremben kedvesebb és vendégszeretőbb kiszolgálásban lehet részünk.

Ebéd után még egy kis séta és pini a Grande Anse beachen, aztán indulhat a kíméletlen szerpentinezés az 1200+ méteren fekvő Cialosba.

Cilaos

A Cilaos kaldera Réunion három természetes, amfiteátrum alakú lakott területének egyike, amelyeket a szigeten cirques néven ismernek. Szárazabb, mint a szomszédos Salazie cirque, de könnyebben megközelíthető, mint a Mafate cirque. Híres termálforrásairól, boráról, a lencséről, kézimunkáiról, kanyonjairól és szurdokairól – valamint az oda vezető, több, mint 400 kanyart számláló útjáról.

Az 1214 méteren fekvő névadó kisvárost masszív hegyvonulatok és vulkáni csúcsok veszik körül, amelyek az UNESCO által a világörökség részévé nyilvánított Réunion természeti örökség részét képezik, és a sziget számos ikonikus túraútvonalának kiindulópontja, köztük a La Chapelle vagy a sziget legmagasabb csúcsára, Piton des Neiges-re (3071 méter) vezető túrának.

Út Cilaosba: 400 hajtűkanyar és 1200 méter szintkülönbség

Az elmúlt 20 év utazásai alatt a Saint-Louis-ból Cialosba vezető RN5 út volt a legkeményebb, legizgalmasabb vezetési élmény, ugyanis a kb. 35 km hosszú út 400-420 hajtűkanyarral kígyózik fel a tengerszintről egészen az 1214 méteren fekvő kisvárosig. Az úton 3 egysávos, közlekedési lámpa nélküli, alagút is van, ahova a teherautók, vagy buszok néha csak behajtott visszapillantóval férnek be, aki előbb ér oda az hajthat be először. Az út nagyon szép, izgalmas, de folyamatosan résen kell lenni, rengeteg éles, meredek, beláthatatlan kanyar, ahova nagyon óvatosan és dudát nyomva érdemes bekanyarodni. Az úton több helyen csak egy autó fér el, így sokszor le kell húzodni, esetleg visszatoltani, ha pl. egy busz próbál a sávunkba átlógó orral lefelé kanyarodni. Éjszaka, sötétedés után nem csak a veszélyessége miatt nem ajánlom, hanem úgy még a tájban sem lehet gyönyörködni.

A 35 km-es utat egyébként egy bő óra alatt le lehet gyűrni, az úton buszok és teherautók is járnak, így személyautóval azért nem jelent problémát, de kezdő sofőröknek nem ajánlom. Felfelé gyönyörű napsütésben mentem, lefelé viszont szakadó esőben, de egy teherautó mögött, ami végig törte nekem az utat.

A jelenlegi aszfaltos út első verziója egyébként 1927-ben készült el összesen 5 év kitartó munkáját követően. Elképzelni is nehéz, hogy előtte hogyan és mennyi idő alatt lehetett vajon eljutni ebbe az elzárt kisvárosba.

La Chapelle – Túra a sziklakápolnába

Cilaosból számtalan túraútvonal indul, de nekem csak egy fért bele, így nehéz volt dönteni, végül a nagyon izgalmasnak ígérkező La Chapelle túra mellett döntöttem. A túra érdekessége, hogy az utolsó kb. 500 méteren egy bokáig, térdig, majd hónaljig érő hideg hegyi patakban kell gázolni, majd a legvégén úszni.

A városka szélén lévő gyönyörű szállásomról gyalog indultam el reggel, innét meredek utcákon, lépcsőkön lefelé kb. 1 km múlva értem el az út kezdetét jelző táblát. Az út első 2/3-a meredeken lefelé haladt, szinte végig erdőben, gyökerek, páfrányok között, illetve többször kellett átkelni egy kisebb patakon. Ezen a szakaszon ezt kőről-kőre lépkedve, vagy egy kidőlt fahasábon keresztül sétálva ezt még száraz lábbal lehetett abszolválni.

Az út utolsó harmadánál le kell térni jobbra és az eddigi ereszkedés után jön egy kemény felfelé menet. A domb tetejéről viszont már látszik a völgyben, a távolban a hatalmas sziklahasdék, a La Chapelle, azaz “A Kápolna” bejárata.

Miután leérünk a völgybe kezdődik a legizgalmasabb utolsó 4-5-600 méter. Itt már nem egy kis patakon, hanem egy komolyabb hegyi vízfolyáson, már-már folyón kell majd 4-5x alkalommal átkelni. A túrázok általában három különböző stratégiával próbálkoznak:

• Simán túrabakancsban megpróbálnak száraz lábbal átkelni, de ez hamar kiderül, hogy nem igazán lehetséges, így simán cipővel belegyalogolnak a vízbe. A víz sok helyen combközépig ér, vagy még mélyebb, így a legvízálóbb cípőkben is állni fog a víz. Szerintem nem jó ötlet.
• Nyakba, hátizsákra akasztott túracipőkkel mezitláb. Ez sem életbiztosítás, mivel a víz alatt nagy, sokszor csúszós kövek vannak, illetve a vizen átkelve, megint éles kavicson kell gyalagolni.
• Legjobb ötlet talán egy vizicipő beszerzése az utazás előtt. Nem vízálló, hanem olyan, amibe belemegy, majd ki is folyik a víz. Jó, ha nem csak neopren, hanem gumitalpa is van, ami megvéd az éles szikláktól. Később tengeri sünös, sziklás helyen strandolásra is jó lesz, illetve kajakozáshoz, szörfözéshez, egyéb tengeri vízi sportokhoz is ideális.

A harmadik átkelés után már ház méretű sziklák között kell kell mászni, mire végleg megérkezünk a sziklakápolna bejáratához. Itt hirtelen mélyül a víz, így a barlangba és annak végén lévő vízeséshez már csak részben úszva lehet bejutni.

Az túra teljes hossza 2 x 5 = 10 km, ami egyáltalán nem tűnik vészesnek, 7-800 méter szintet és terepet azért meg lehet érezni. 8:30-kor indultam 10:30-kor értem el a Kápolna bejáratát, kb. 45 perc pihi, kaja, fotózás, gyönyörködés a tájban, 11:15 körül indultam vissza és 13:30-kor ültem le ebédelni a városba. Szóval tempósan menetelve, végén pihenővel kb. 5 óra alatt fordultam meg.

Útközben nincs se kaja, se vízvételi lehetőség, így ajánlott magunkkal vinni, csakúgy, mind fürdőruhát, törölközőt és vízicipőt. Érdemes minél korábban indulni, egyrészt, hogy elkerüld a tömeget, másrészt délután szinte minden nap érkezik az eső

L’Instant Plaisirs “palacsintázó”

Cilaosban a kedvenc helyem már első este a L’Instant Plaisirs lett, így rövid itt tartózkodásom alatt mind a három alkalommal itt ebédeltem, vacsoráztam. Ez egy ár-értékben remek “palacsintázó”, ahol főtelként kb. 20 féle sós galette közül választhatunk, míg desszertlapon remek crepes-ek (francia óriás palacsinta) sorakoznak. A galette is leginkább egy palacsintához (vagy esteleg tortilla laphoz) hasonlít leginkább. Tésztája nagyrészt vagy teljes egészében hajdinalisztből készül és jellemzően sós töltelékekkel pakolják  meg, tipikusan sajttal, sonkával és tojással, amit végül négyzetesre hajtogatnak, salátával tálalnak.

Saint Pierre

Cilaos után visszatértem a tengerszintre, a hétvégét a déli part legnagyobb városában Saint-Pierre-ben fogom tölteni, amely kreol kultúrával, gyarmati építészettel, nyüzsgő piacokkal és fesztiválokkal várja a látogatókat. Itt is szuper szállásom volt, a cica mellett egy madagaszkári teknőst is tartottak háziállatként 🙂

Saint-Pierre templomai – vallási sokszínűség és tolerancia

Réunion a vallási közösségek harmonikus és békés együttélésének kiváló példáját kínálja egy kis szigeten, földrajzilag apró területen belül. Így Saint-Pierre-ben sétálva sem kell meglepődni, hogyha a járókelő egy hindu szentély mellett katolikus templomot talál, vagy ha a kínai pagodából felszálló füstölők illatát a szomszédos mecset minaretjéből megszólaló müezzin hívása töri meg.

• A városban két katolikus templom található: Bon Pasteur és a Notre Dame du Bon Port, de
• európai szemmel talán a legérdekesebb a két szuperszínes dravida stílusú hindu/tamil templom: a Narassingua Péroumal és a Shri Maha Badra Karli, illetve
• a modern Atyaboul Massadjid mecset és,
• a kínai Guan Di pagoda

Saint-Pierre piac

Réunion legizgalmasabb piacát (Marché Forain), csak hetente egy alkalommal, szombat reggelente rendezik meg Saint-Pierre tengerpartján. Így az útterv összeállításakor az is szempont volt, hogy péntek este Saint-Pierre-ben legyen a szállásom, hogy szombaton, amilyen korán csak lehet ki tudjak látogatni a piacra. A piac ugyan hajnali 5-kor nyit, de sikerült elhúznom a reggelt, így csak 9 óra után a legnagyobb tömegbe sikerült csak ideérnem, ami egy picit rontott az élvezeti értékén.

A tömeget leszámítva a piac amúgy hatalmas és szuper, minden jellegzetes helyi kézműves portéka, termény megtalálható a standokon: ananász, mangó, vanilia, sáfrány és egyéb fűszerek, banánlekvár, avokádó, méz, fagyi, jégkása, cukornád, mojito, virágok, halak, kézműves termékek, ruhák, kosarak és sajnos még ketrecbe zárt (harci?) kakasok is.

Meg lehet kóstolni a helyi konyha különlegességeit, beleértve a samoussa-t (töltött tésztabatyu), a bonbon piment-et (fűszeres falatok) és a különféle curry-ket, amelyek az indiai és afrikai ízek keverékét mutatják be. A piacon friss halakat és tengeri herkentyűket is árusítanak, amelyek közvetlenül a halászhajókról érkeznek. A tenger gyümölcsei között található például a tonhal, a dorado és a rák. A helyi kézművesek standjai tele vannak kézzel készített ékszerekkel, fonott kosarakkal, textíliákkal.

Honnan ered a “Bourbon” vanília elnevezés?

A trópusi éghajlatnak köszönhetően az Indiai-óceán szigetei gyorsan a vaníliaültetvények legfontosabb helyszínévé váltak. Az 1930-as években a korábban Bourbon-szigetként ismert Réunion évi 1200 tonnával a világ vanilliatermelésének 3/4-ét biztosította! A Bourbon vanília így tiszteleg eredeti származása előtt.

A Saint-Pierre piacon a top portéka is természetesen a vanília, így ez volt az egyetlen souvenir, amit itt a piacon vettem. A vanília rudakat méret szerint csoportosítják és 6, 12 és 20 db-os kötegekben árulják. A legvékonyabbakból 12 db 15 euro, míg a brutál méretű termésekből 40 euró egy 12-es köteg. Én a 12-es köteget hármasával légmentesen lezsugorfóliáztattam, így akár 1 évig is eláll. A piacon elsősorban a készpénzt kedveték, de szinte minden standon lehetett kártyával is fizetni!

Terre Sainte – halászfalu

A  Rivière d’Abord hídon átsétálva, a folyó másik oldalán található az egykori halászfalu, a Terre Sainte városrész, amely megőrizte a régi idők báját, kitartóan ellenáll az ingatlanfejlesztők próbálkozásainak. Az aranyos földszintes házak szabálytalanul sorakoznak az egymásba fonódó sikátorokban. A városban nagyon aktív a street art szcéna, így a házak falait pazar graffitik, falfestmények díszítik.

Alkonyatkor a helyiek összegyűlnek a tengerpartot  szegélyező fenséges banyanfák árnyékában, hogy egyik kedvenc játékuknak a dominónak hódoljanak.

A Terre-Sainte móló után dél felé haladva egy bájos kis fehér homokos strandot találunk, amelyet egy korallzátony véd. Kevésbé zsúfolt, mint Saint-Pierre fő strandja, és remek hely a fürdőzésre, a korallok pedig kiváló állapotban vannak.

Café Hippi’Eat

Terre Sainte egyik felkapott hipster kávézója az india óceán partján. A bohém tanya és az ott kapható kaják, koktélok is nagyon jól néznek ki, de a hely sajnos túl népszerű, ami azzal jár, hogy várni kell a felszabaduló asztalokra, utána várni kell a rendelésre. Szóval éhesen és türelmetlenül nem ajánlom, amúgy jó élmény.

Saga du Rhum lepárlóüzem és múzeum

Látogatás a rumkészítés fellegvárában. A Saga du Rhum a sziget egyetlen, a rumnak szentelt múzeuma. A legvégén természetesen kóstolóba végződő felfedező túra történelmi, kulturális és érzékszervi kalandokon keresztül vezeti a látogatókat.

A Saga du Rhum múzeum az Isautier cég kezdeményezésére jött létre, együttműködve Réunion két másik szeszfőzdéjével: a Savanna és a Rivère du Mât lepárlóüzemekkel. A Saga du Rhum múzeum meglátogatása a sziget legkisebb, 1845-ben megnyitott és ma is aktívan működő családi vállalkozásának, az Isautier lepárlóüzemnek a szívébe vezet.

Kélonia – tengeri teknős menhely

Saint-Leu településétől 2 km-re északra, a tengerparton található Réunion legnagyobb tengeri teknős menhelye, megfigyelőközpontja, teknős kórháza, amely sérült vagy beteg teknősöket fogad be, hogy gyógyulásuk után visszaengedje őket a tengerbe. A kisebb karantén medencék mellett, egy hatalmas 1500 m3-es központi tengervizes medencében találhatóak a már részlegesen felgyógyult és együttélésre alkalmas példányok, amelyeket nem csak felülről, hanem a földalatti üvegfalakon keresztül is szemügyre lehet venni.

A ma élő 7 tengeri teknősfaj közül az alábbi 5 az Indiai-óceán vizében él és megtalálhatóak a Keloniában:

• Közönséges levesteknős: ez a legelterjedtebb faj Réunion környékén és így a Kélonia teknős menhelyen is leginkább felülreprezentált fajta. Súly: 120-250 kg, hossz: 110-130 cm
• Közönséges cserepesteknős: súly: 70 kg, hossz: 70 és 100 cm között.
• Álcserepes teknős: A tengeri teknősök közül ez a legagresszívabb. Ezt a tulajdonságát tükrözi a “loggerhead” elnevezés is. Erős állkapcsával képes összetörni a rákfélék és puhatestűek páncélját, amelyekkel táplálkozik. Súly: 120 kg, hosszúság: 80-120 cm.
• Olajzöld fattyúteknős: Ez a legkisebb a tengeri teknősök közül. Súly: 40 kg, hossz: 65-75 cm
• Kérgesteknős: A mai tengeri teknősök közül a legnagyobb. Páncélját pikkely nélküli bőr borítja, innen ered az elnevezés. Súly: 500-900 kg, hossz: 190-250 cm.

Nyitva minden nap 9-18 óráig, felnőtt belépő: 8 euró.

Ajánlott étterem a közelben: Le Teroubi (afrikai konyha)

Mascarin Botanikus kert

Ez a botanikus kert a Châteauvieux család, a birtok egykori tulajdonosainak rezidenciája körül van kialakítva. A ritka és veszélyeztetett botanikai fajok, különösen a Réunion-sziget őshonos és endemikus növényi örökségének védelmét szolgálja. A sziget változatos növényvilágát nyolc gyűjtemény mutatja be a 8 hektáros kertben: kreol gyümölcsös, szukkulensek, pálmák, orchideák és páfrányok, bambuszok, kávécserjék. Állítólag kaméleonok is élnek a kertben, de annyira jól rejtőzködnek, hogy másfél óra alatt sajnos egyet sem sikerült lencsevégre kapnom.

Stella Matutina Museum

A Stella Matutina Múzeum, amely az egykori, azonos nevű cukorgyár brutál méretű hangárjában kapott helyet Réunion legnagyobb és legátfogóbb múzeuma, ahol a látogatók megismerkedhetnek a nádcukorgyártás folyamataival, gazdasági és kulturális jelentőségével. A múzeum nem csak a cukor, hanem az egykori Bourbon-sziget történelmébe is részletes betekintés kínál. Ha a szigeten csak egy múzeumot nézel meg ez legyen az.

Saint-Gilles

Az elmúlt bő 1 hét intenzív szigetkerelő utazás alatt általában egy-egy helyen 1 max,. 2 éjszakát töltöttem, most viszont vasárnap este van, megérkeztem Saint-Gilles-be, ahol 6 napot fogok tölteni, holnap hétfőtől innét fogok home offiszelni, digitális nomádkoni. Magyar munkaidő szerint fogok dolgozni, így a 3 órás időeltolódás miatt minden reggel 8-12 között lesz 4 órám strandolni, felfedezni a környéket, aztán 12-20 óra között laptop előtt munka, aztán egy kis esti séta/futás/vacsora/olvasgatás/alvás, ami még talán belefér a napba.

Saint-Gilles-les-Bains, vagy röviden Saint-Gilles, Réunion szigetének egyik legkedveltebb üdülővárosa, amely a sziget nyugati partján, a fehér homokos strandok és türkizkék lagúnák közelében található. A város kiterjedt kikötője a helyi élet központja. Innen indulnak korán reggel a búvártúrák, mélytengeri horgász kirándulások, bálnales, és itt találhatóak a legjobb tengerparti éttermek is, ahol mindig friss tengeri ételeket szolgálnak fel. A város a helyi kreol és francia konyha keverékét kínálja. És a marina közepén kapott helyen Réunion legnagyobb akváriuma is, ami a cápákkal remek esőprogram, bár itt a nyugati parton szerencsére sokkal ritkábban esik. Összeségében Saint-Gilles tökélets helyszínnek bizonyult a második hétre, legközelebb is ide foglalnék szállást.

Az ikonikus Chez Lou Lou pékség Saint-Gilles-ben

A környék legjobb strandjai, látnivalói:

Plage de l’hermitage

A Saint-Gilles-i lakóhelyemtől mindössze 3 km-re kezdődő Plage de l’Hermitage 7 km hosszú partszakaszával Réunion szigetének egyik legnépszerűbb strandja, türkizkék vize biztonságos és kiváló hely a sznorkelezésre, mivel a korallzátony természetes gátként védi a partot a hullámoktól (illetve a cápáktól). A sekély vízű lagúnában több mint 150 különböző halfaj él, sőt, ha szerencsénk van akár tengeri teknősökkel is találkozhatunk. Snorkelezés mellett a strand végében bérelhető átlátszó plexi kajak a tenger alatti élővilág megismerésének alternatív módja. A kétszemélyes kajak fél órára 20, 1 órára 30 euró. Nekem a sznorkelezés jobban bejött, mivel a kajak hiába átlátszó, a karcok, illetve a hajótestben lévő víz megtörik a fényt, így nem nyújtotta azt az élményt, mint amire számítottam.

A fehér homokos strand tökéletes a napozáshoz vagy akár piknikezéshez, ha pedig eljön a délutáni pihi ideje, akkor ideális hely a szunyókáláshoz egy függőágyban a zöldellő casuarinák árnyékában.

Eden Garden botanikus kert

A botanikus kert a Plage de l’Hermitage-tól alig 500 méterre található a partmenti út másik oldalán. A látogatók egy 2,5 hektáros területen fedezhetik fel az Indiai-óceán trópusi növényvilágát, 300 különböző növényfajt, köztük endemikus fajokat és importált egzotikus növényeket. A híres vanília, fahéj és más fűszernövények mellett illatos gyógynövényekkel találkozhatsz. Az Eden Garden nem csupán a szemet gyönyörködteti. A kertet járva a trópusi illatok, a madárcsicsergés, a víz csobogása és a rejtőzködő élővilág, például kaméleonok és gyíkok figyelhetők meg.

Plage de Boucan Canot

A Boucan Canot a sziget talán legnépszerűbb strandja, amely pazar fehér homokos területtel várja a napozásra vágyókat. A sziget többi strandjához, például a Plage de l’Hermitage-hoz, képest kevésbé nomád, mivel lakott területhez kapcsolódik. A strand felett egy sétány fut végig kávézóteraszokkal, bárokkal, büfékkel és éttermekkel. Vannak öltőzök, wc, zuhanyzók. Viszont a homokos strandot itt nem védi természetes korallzátony, így masszív cápahálókkal biztosítják a paramentes úszást és a szörfözést. A hálóval védett területen kívülre viszont nem ajánlatos merészkedni. Akik viszont még biztosabbra szeretnének menni, azokat egy félig természetes kialakítású tengervizes medence várja.

Cap Homard

Nem messze található még Pointe des Aigrettes, Reunion legnyugatibb pontja, illetve Cap Homard sziklája, mely két vadregényes partszakaszt választ el egymástól. Napozásra, sétára tökéletes terep, viszont ezen a szakaszon se életmentő, se cápaháló, így csobbani nem annyira javasolt. A közeli Cap Sunset tapas/koktélbár tökéletes helyszín naplemente nézésre.

1715 café (Saint-Paul)

Reunion legjobb kávéját kétségkívül a Saint-Paulban található 1715 caféban kóstolhatod. A francia kormány és a Francia Kelet-indiai Társaság a 18. század elején vette át az irányítást Réunion felett és 1715-től kezdve már kávét is termesztettek a szigeten, így a kávézó ezután kapta a nevét. A kávézót Frédéric Lung Tung saját házában nyitotta meg pár évvel ezelőtt, amelyben Reunion első pörkölőüzeme is helyet kapott. Nem csak a kávé, hanem a környezet, a kőkertíés mögött megbújó épületet körbeölelő trópusi kert is tökéletes, így egyik nap laptoppal érkeztem és majdnem egész nap innét dolgoztam.

Autópálya az óceán felett: Réunion mérnöki csodája

Utolsó előtti nap elhagyom a nyugati partot és Saint Gilles-ből a Saint-Denis felé veszem az irányt. A fővároshoz közeledve pedig átautózok a világ egyik leglátványosabb és legambiciózusabb autópálya szakaszán a Nouvelle Route du Littoral-on (Új Parti Út), amely az óceán fölött kanyarog.

Réunion korábbi, a sziklás hegyek és az óceán között húzódó parti útja rendkívül veszélyes volt. Az útvonalat gyakran sújtották sziklaomlások és árvizek, amelyek komoly közlekedési fennakadásokat és baleseteket okoztak. Az új autópálya célja a biztonság növelése, valamint a sziget fővárosa, Saint-Denis és a nyugati parton fekvő városok közötti közlekedés javítása volt.

Az autópálya szakasz körülbelül 12,5 kilométer hosszú, és Saint-Denis-t köti össze La Possession városával. Az út nagy része az óceán fölött halad, hatalmas pilléreken nyugszik, amelyek ellenállnak a trópusi viharok és ciklonok erejének. A tervezők kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy az építkezés minimalizálja a tengeri ökoszisztémákra gyakorolt hatást. Az autópálya olyan anyagokból készült, amelyek ellenállnak a sós tengeri környezetnek. Az építkezés több mint 1,7 milliárd euróba került, ezzel a világ egyik legdrágább autópálya-projektje lett.

Saint-Denis – Reunion fővárosa

A sziget fővárosa, ha nem is tartozik Reunion top látnivalói közé, egy napot mindenképpen megér, ennyi idő alatt gyalogosan simán besétálható. Mind majdnem minden városban érdemes itt is minél korábban a kis termelői piacon kezdeni (később viszont a nagy kézműves piacot se hagyd ki).

Ancienne défense du Barachois – Ágyúsor

A Barachois sétány Saint-Denis egyik ikonikus része, ahol a történelmi ágyúsor emlékeztet a város régi védekezési rendszerére. A tengerparti sétány tökéletes hely egy reggeli kocogáshoz, vagy naplementés sétához. Nyugat felé nézve látszik az óceán hullámai felett a város felé közelítő autópálya és a közelben található Roland Garros szobra is.

Rue de Paris – Egy séta a történelemben

Innét a tengerparti ágyúsortól indul a Rue de Paris sugárút, ahol a gyarmati időkből fennmaradt villaépületek várnak. A díszes verandák, a pálmafákkal szegélyezett utcák és a történelmi házak mind a sziget multikulturális múltjáról mesélnek. Az utca ikonikus épületei közé tartozik a Léon-Dierx Múzeum, ahol helyi művészeti gyűjtemények és kiállítások várnak.

Le Grand Marché

Félúton a tengerpart és a park között, a Maréchal Leclerc utcánál letérve találod a város hatalmas kézműves piacát, a Le Grand Marchét. Itt mindent megtalálsz, a fafaragásoktól kezdve, a textíleken, rafia fonatokon, afrikai hangszereken át a helyi fűszerekig.

Jardin de l’État

A 1,5 km hosszú sugárút a Jardin de l’État parkban végződik. Ez a gyarmati időkből származó botanikus kert, árnyas ösvényeivel és egzotikus növényeivel egy kis nyugalmat kínál a város forgatagában. A parkban található természettudományi múzeum a sziget gazdag élővilágát és történelmét mutatja be.

Katedrális és mecsetek

Saint-Denis vallási építészete is megér egy pillantást. A Saint-Denis katedrális impozáns példája a gyarmati stílusnak, míg a mecsetek a sziget muszlim közösségének gazdag kulturális örökségét mutatják be.

Ki volt Roland Garros?

Roland Garros neve gyakran a híres párizsi tenisztornával kapcsolódik össze, de valójában egy pilótáról van szó, aki Réunion szigetén született, és a modern repülés egyik úttörője volt. Saint-Denis városa büszkén őrzi emlékét, szobrot állítva neki, valamint nevét adva a sziget nemzetközi repülőterének.

Roland Garros 1888-ban született Réunion szigetén, Saint-Denis-ben. Bár fiatalon elkerült a szigetről, szülőföldje identitásának fontos része maradt. Az első világháború előtt Garros híres pilóta lett, és 1913-ban elsőként repülte át a Földközi-tengert egyedül, ami hatalmas bravúrnak számított az akkori repülési technológia mellett. Az első világháború alatt pedig vadászpilótaként szolgált, és a légi harcokban is jelentős szerepet játszott. Ő volt az egyik első, aki légcsavarokon átlövő gépfegyvert alkalmazott, ami forradalmasította a légi hadviselést.

A párizsi Roland Garros Stadion, amely otthont ad a híres francia nyílt teniszbajnokságnak, a pilóta tiszteletére kapta a nevét. Bár Garros maga nem volt teniszező, a nevét azért választották, mert az ő szellemisége – a bátorság, az úttörő szellem és a kitartás – inspiráló példát nyújtott a sportolók számára.

Vissza Mauritiusra

Utolsó nap reggelén repülök vissza Mauritiusra, ahol még 3 napot fogok eltölteni a Blue Bay tengerpartján, mielőtt végleg hazarepülnék.